Gyorsan mindenből adok egy kis ízelítőt. Egész
suru volt számomra ez a hét. Mondjuk, egész szerencsésnek gondolhattok, ugyanis
kimaradtam a végső hajrából, a félév utolsó hetéből. Én mondjuk annyira nem
sajnálom ezt a dolgot. Legalább nem tudtam rontani.
A pénteki napom nem úgy telt, mint ahogy én
elterveztem. Azt gondoltam, hogy túlesek gyorsan a sulin, majd sietek haza
pihenni. Ehelyett nem bírtam felkelni és kihívták a koliba a mentősöket, és a
hétvégém egy klinikán töltöttem. De hát a dolog jó oldala, hogy volt tv és nem
unatkoztam annyira. És kipihentem magam. És kiokádtam magam (ez a kevésbé jobb
rész).
A szobatársaim…Na velük a kapcsolatom olyan
pocsék lett, hogy nem is beszélünk. Úgy érzem magam, mintha idegen lennék.
Biztos mindenki tudja milyen ez az érzés. Ha nem olvasnék, és/vagy nem néznék
sorozatokat akkor szerintem idegösszeroppanást kapnék. DE! Még tartom magam, és
még bírom a gyurődést. Blair utál a legjobban pedig ellene nem tettem semmit.
Mégha a többiekkel nem is viselkedtem mindig normálisan, de Blair volt az a
lány akit jobban megkedveltem. És tudtam ha jóban vagy vele akkor kedves meg
vicces de ha nem, akkor tönkreteszi az életedet. Eljött az a pillanat, amikor
elkezdett hiányozni a tv.
A legszebb dolog az egészben, hogy az
állítólagos legjobb barátaim még rám sem írtak facen hogy élek-e még. Ilyen
helyzetben tudja meg az ember hogy kire számíthat igazán. Például ha egy
kórházban betegen fekszik.
~~~
A félév. Nagyon elbasztam a jegyeimet. De
nagyon-nagyon. És olyan lelkiismeret furdalásom van e-miatt, hogy nem tettem
eleget, és hogy - mit tudom én – nem lehetnek rám büszkék a szüleim. Hah!
Mondjuk ez egész viccesen hangzik. Mintha valaha is érdekelt volna mit gondol
rólam a drága édes apukám. Ő nagyívben leszarja a fejemet, még nem is törődik
velem, csak néha a látszat kedvéért. Persze akkor ő a minta apa aki mindent
megad a kislányának és ő számára az egyetlen és védelmezi stb. stb. Bárcsak így
lenne. De nekem ez jutott, ezzel érem be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése