IV,rész-Élménybeszámolók

Gyorsan mindenből adok egy kis ízelítőt. Egész suru volt számomra ez a hét. Mondjuk, egész szerencsésnek gondolhattok, ugyanis kimaradtam a végső hajrából, a félév utolsó hetéből. Én mondjuk annyira nem sajnálom ezt a dolgot. Legalább nem tudtam rontani.

A pénteki napom nem úgy telt, mint ahogy én elterveztem. Azt gondoltam, hogy túlesek gyorsan a sulin, majd sietek haza pihenni. Ehelyett nem bírtam felkelni és kihívták a koliba a mentősöket, és a hétvégém egy klinikán töltöttem. De hát a dolog jó oldala, hogy volt tv és nem unatkoztam annyira. És kipihentem magam. És kiokádtam magam (ez a kevésbé jobb rész).

A szobatársaim…Na velük a kapcsolatom olyan pocsék lett, hogy nem is beszélünk. Úgy érzem magam, mintha idegen lennék. Biztos mindenki tudja milyen ez az érzés. Ha nem olvasnék, és/vagy nem néznék sorozatokat akkor szerintem idegösszeroppanást kapnék. DE! Még tartom magam, és még bírom a gyurődést. Blair utál a legjobban pedig ellene nem tettem semmit. Mégha a többiekkel nem is viselkedtem mindig normálisan, de Blair volt az a lány akit jobban megkedveltem. És tudtam ha jóban vagy vele akkor kedves meg vicces de ha nem, akkor tönkreteszi az életedet. Eljött az a pillanat, amikor elkezdett hiányozni a tv.

A legszebb dolog az egészben, hogy az állítólagos legjobb barátaim még rám sem írtak facen hogy élek-e még. Ilyen helyzetben tudja meg az ember hogy kire számíthat igazán. Például ha egy kórházban betegen fekszik.

~~~

A félév. Nagyon elbasztam a jegyeimet. De nagyon-nagyon. És olyan lelkiismeret furdalásom van e-miatt, hogy nem tettem eleget, és hogy - mit tudom én – nem lehetnek rám büszkék a szüleim. Hah! Mondjuk ez egész viccesen hangzik. Mintha valaha is érdekelt volna mit gondol rólam a drága édes apukám. Ő nagyívben leszarja a fejemet, még nem is törődik velem, csak néha a látszat kedvéért. Persze akkor ő a minta apa aki mindent megad a kislányának és ő számára az egyetlen és védelmezi stb. stb. Bárcsak így lenne. De nekem ez jutott, ezzel érem be.

III.rész-Vissza a múltba

Nem tudom leírni a gondolataimat, de megpróbálkozom vele.

Tegnap, ugyebár szilveszter volt, más néven új évet köszönthettünk. Az én ünneplésem ugyan olyan volt, mint mindig: Itthon ültem, és bánkódtam. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy más a családjával van és bulizik, vagy a barátaival bulizik, én pedig nyugtatgatom a kutyámat, mert egész éjjel félt a petárdák zajától. Igazából észre sem vettem az éjfélt. Anyukám eszébe ötlött, hogy játszunk. Szóval elmondhatom magamról hogy tavaly kártyáztam a szüleimmel. Milyen felemelő érzés. (Ja, mégse).

2016. van. Ugyanolyan év lesz, mint bármelyik másik. Hiába tesz új évi fogadalmat, nem azért fogja beváltani mert megfogadta, hanem magáért. Vagy szimplán letesz a dologról mert feladja. Én sosem teszek fogadalmat, mert feleslegesnek tartom. Máskor is tűzhetek ki célokat magamnak, nem csak 2015. 365.napján vagy épp 2016. 1. napján, hanem bármikor.

Az év első napja…Számomra az új év annyit jelképez, hogy új naptárat kell venni. Valahogy egyáltalán nem foglalkoztat az ünneplés, soha nem is érdekelt. Még pezsgőt sem szoktunk bontani.

A mai nap elterveztem, hogy tanulni fogok. Hááát,…mit ne mondjak, ez a tervem annyira nem vált be. Megcsináltam a házit, és ennyi. Úgy döntöttem inkább filmezek. És eszembe jutottak a régi szép idők amikor minden kis tini a Disney filmeket nézte mint a High Shool Musical, vagy a Limonade Mouth…úgy döntöttem hogy megnézem a Camp Rock-ot azaz a Rock Tábort. Régen imádtam az a filmet, és elmondhatom, a mai napig szeretek mesét nézni. Nézzétek vissza a régen látott filmeket, és teljesen más szemmel fogjátok látni a dolgokat. Megnéztem mind a két részét, és egyáltalán nem csalódtam. Azt hiszem, igazán ki tudtam sírni magam most. Együtt éreztem a szereplőkkel, együtt sírtam felük és együtt nevettem. A végén még a hideg is kirázott, elkezdtem izzadni, és fogalmam sem volt mi történik velem, csak sírtam és sírtam és énekeltem a szereplőkkel, és jól éreztem magam egyedül, az év első napján, hajnali 2.21-kor, egy tök sötét szobában. És úgy gondoltam az élményt meg kell osszam veletek, és ösztönzök mindenkit hogy aki nem látta feltétlenül nézze meg!

Egy kis rövid gondolat kószált bennem, és muszáj voltam szavakba öntetni az érzésem.

II. rész- Gimnazista élet

Az első hetek voltak a legjobbak. Ismerkedtünk, beszélgettünk és nagyjából ennyi. Majd jött a következő és a következő hét, később az első dolgozatok, és rájöttem hogy már Október van…November….December…BASSZUS lassan félév, és ismernem kéne az osztályomat!

Amennyit tudok róluk az számomra nagyon unszimpatikus. Vannak kedves emberek, van pár bunkó is, de senki nincs akivel lényegesebb dolgokról tudnék beszélni nemcsak a házikról meg a tanárokról. Én úgy érzem megtettem minden tőlem telhetőt, nyitottam emberek felé, de ennyi volt a maximum amit kaptam tőlük:

- Szia.                                                                                

- SziaJ

- Mi a házi?

- 18. oldalon a kettes feladat

- Köszi!

Az előző osztályomba is ez volt. Kihasználtak. Pedig azt hittem hogy minden jó lesz, ott lesz Nicol és minden jó lesz és leszarom a sok köcsögöt. Csak hát nem úgy jöttek össze a dolgok…

Másik osztályba menekültem, ahol 40-en ismétlem 40-EN VANNAK! De mind a negyvenet szeretem, és azt hiszem ők is bírnak. Így ismerkedtem meg->

Destiny Hallal, akivel egy koliba vagyunk, és nagyon szeretem a természetét olyan kedves és folyton mosolygós csajszi. (Aki szerelmes egy bisex srácba aki igazán helyes, de ne mondjátok meg neki, hogy elmondtam!)

James Bellel, aki a legviccesebb és egyben leggyerekesebb de imádnivaló és lelkizős fiú a világon. Olyan mintha egy bátyus lenne, aki ha szomorú vagy lelkizik veled, és közben megnevettet. Vele is egy koliba vagyok.

Azt hiszem az első más osztályban lévő lány akit megismertem az Emma Johnson. Úgy történt, hogy egy nap ott maradtam a suliba. Egyszerűen nem volt kedvem megmozdulni. Ismeritek ezt az érzést?! Na szóval ott vagyok az aulába, pár osztálytársamat vélem felfedezni, így hát odamentem hozzájuk. Dumáltunk meg minden, és jött egy lány. Ez volt Emma. Bemutatott neki az osztálytársam és beszélgettünk, és ahhoz képest hogy aznap ismertük meg egymást, elmondta a legféltettebb titkát. Nagyon aranyos kedves ( márakihez ), és utólag rájöttem hogy azért szeretem annyira mert a legjobb barátnőmre, Nicolra hasonlít nagyon. Bár van egy különbség: Nicol utálja a cigit. Emma viszont erős dohányos! De nem ítélem el, így is kedvelem.

A második ember nagyjából akit megismertem az Daniel Owen. Ez egy vicces sztori. A gimiben az egyik tanár úgy gondolta, elvisz pár elsőst bowlingozni. Amikor jelentkezni lehetett hiányoztam, de a cuki osztály felírt rá. Először nem akartam menni, úgy gondoltam, hogy időpocsékolás, stb. De láttam hogy egy csomóan mennek, és Emma rávett meg persze Destiny, hogy menjek velük hamár fel is írattak. Mentem velük, és egy ismerős srác állt mellettem. Csak szimplán odamentem hozzá és megszólaltam.

- Tudom ki vagy. A neved Daniel Owen.

- Igen tényleg. Honnan ismersz?- kérdezte, és mondtam  hogy mindig láttam a folyosón. (Elég feltűnő alak)

Nagyon helyes, mindig fekete cuccba jár, és cuki túrnivaló haja van. A szeme barna, világos barna. Ha valaki meglátja egyből belezúg. Aztán bejelöltem facebookon, és beszéltünk, lelkiztünk, és ismerkedtünk. Majd kiderült hogy van egy Kathrine nevű barátnője, aki 2 évvel idősebb nála. Nem akartam vitázni, ha nekik így jó, akkor felőlem okés a dolog. Áldásom rájuk.

Na szóval bowling. Mivel a közelében akartam lenni Daninek és mivel nem akart bowlingozni, átmentünk a biliárd terembe. Nagyon profi volt! De sajna hamar elhúzott, mert ment zongoraórára.

A következő ismerős áldozat Taylor Foster, aki Daniel talpnyalója fogalmazzunk így. Mindig az árnyékában van, szinte csak vele beszél, és látszik rajta hogy örökös második. Ilyen a kisugárzása. Kedves, aranyos meg minden de nagyon gyerekes! Még Dani….mindent félreért. Szép barna haja van, kicsit göndör, elég magas kb olyan 180 cm lehet, és mélybarna szinte már fekete szeme van. Álomszép. Ha a szemébe nézek akkor elvesztem.

Majd megismerkedtem Emili Coxal aki Emma egyik barátnője. Nagyon aranyos, kedves, és nagyon pici csaj. Amikor először láttam a kabátját azon röhögtünk, hogy úgy néz ki abban a kabátban mint Macklemore.

Ez az én kis baráti társaságom az iskolában. Nuku osztálytárs, és sok más jó ember vesz körül. Az osztályommal az a baj, hogy egyszerűen nem akarnak meg ismerni, ha nyitok feléjük, nem érzem hogy valaki foglalkozna vele. Az osztályfőnök megjegyezte utolsó tanítási nap hogy olyan izé vagyok. Hát ez kedves, köszi tanár úr!

I.rész-Kollégiumi gólyatábor

Sziasztok!
Ez lesz az első bejegyzés ezen a blogomon. Szerintem fontos az első benyomás, szóval valami vidám történettel kezdenék…

Az első (igazából a nulladik mert elsősökön kívül nincs sok ember itt) napom a koliban. Úr Isten!

Mivel nagyon messze lakunk ezért nagyapám elkísért a koliba. De minek?! Na azt nem tudom,de elkísért.

Amikor megláttam a sok szülőt meg sok idegen gyereket, úgy gondoltam hogy inkább megfordulok és hazamegyek. DE aztán mégsem tettem. Aztán jött az első kalandom….nem tudtam kinyitni a szoba ajtaját! Még szerencse hogy ott volt papi is mert legalább valami hasznosat is csinált. Később inkább hazaküldtem ne égessen le valamivel.

Ebédidőig szabadok voltunk. Körüljártuk a Kollégium épületét, elmentünk ebédelni és jött a fekete leves.

Csoportokra osztottak minket, majd minden kis csoport kapott két régebbi kolis lányt vagy fiút. Először is beszélgettek velünk, próbálták oldani a feszültséget meg ilyesmi. Majd csoportos játékok következtek:

-  leveleket kaptunk amin rejtvények voltak az alapján kellett megtalálnunk a kollégiumban pár helyet

-   egy kanálba tettek tojást, és úgy kellett az akadályokat kikerülni (ez még nem is lett volna annyira nagy gáz, csak büntetés is volt.. hagymát kellett zabálni)

-   a másik feladatnak az volt a lényege, hogy minél kevesebb testrész legyen a talajon szóval mindenki mindenki hátán, nyakán, lábán, ölében volt

-  az úgymond legeslegdurvább a százlábú játék

Az volt a százlábú lényege, hogy egy sorban beálltunk, mindenki lehajolj és megfogta az előtte álló bokáját. Itt a legutolsó embernek volt mázlija. Aki sajnos nem én voltam. Még nem is lenne annyira vészes ez a játék, ha nem előtte 10 perccel jön meg, és nincs nálad betét. És hát ez a szerencsétlen is csak én lehetek. Még ha ez sem lenne elég a ciki szinten, a csúcs még csak most jön! Muszáj voltam valamit csinálni mivel nem volt nálam cucc és két napot nem bírnék ki wc papírral - tudom undi de cselekednem kellett – így hát felhívtam anyát. Aki felhívta mamámat, aki szólt papónak hogy hozzon be nekem. Vérciki volt de azt hittem hogy megúszom a kínos szitut, de NEM! Ugyanis drága nagyszüleim kis aranyos tisztaságit küldtek nekem maximum vagy 3db-ot. Na ezzel húzd ki két napig valahogy Kath!

Ezt a játékot megpróbáltam behúzott farpofával megcsinálni, több kevesebb sikerrel, és mint kiderült a srác aki mögöttem állt nem vett észre semmit. Szerencsére.

Este kiderült hogy 4en leszünk a szobában. Csak hát az egyik lány (aki nem árulta el a nevét) sírva húzott el. Azt hittük, hogy megbántotta valaki vagy ilyesmi, de mint kiderült csak fájt a hasa és az anyja hazavitte.

A másik két csaj egész rendes volt. Elbeszélgettünk, lementünk az ebédlőbe vacsizni, majd kötelezően ajánlott kolibulira mentünk. Hát…elég cink volt. Pár idősebb fazon táncolt meg próbálták feldobni az embereket de mindenki szégyenlős volt ezáltal a táncparkett halott volt. Mikor vége lett a szenvedésnek, a fiúknak lent kellett maradni pakolni (muhahaha), mi pedig mentünk fel fürödni.

A második nap reggele borzasztó volt! 5.45kor keltünk, direkt mert mondták hogy reggel felköltenek minket reggeli tornázni és nem hagynak felöltözni. É mi megelőztük őket: felöltöztünk, megcsináltuk a hajunkat egy kis smink és már csengettek és ordítottak hogy jó reggelt. Milyen kis cukik.

Olyan jó volt látni mi hárman egész türhetően néztünk ki, a többi csaj meg…. Hát egyszerűen szarul.

A fiúkat bezzeg hagyták felöltözni a kis mocskok! Nagyon jól esett korán reggel öt kolikör futás meg plusz torna. És ha még ez nem lenne elég, még fel is vették.

Arra a napra békén hagytak minket, és késő délután mentünk haza.

Összességében egész jó kis napok voltak ezek.

Ha valaki kollégiumba készül, jól készüljön fel és vigyen magával betétet! :D